Hiába hőzöngtem, egy fecske nem csinál nyarat: most már egészen biztos vagyok benne, hogy egyedül nem fog menni a lakáseladás-házvétel. Be kell látnom, az ingatlanosok túl sokan vannak ahhoz, hogy labdába rúghassak mellettük – és látva a körülményeket, egyre kevésbé akarok beszállni a játékba. Úgy látszik, le kell nyelni a békát, és elfogadni, hogy nem csupán az illetékekkel kell számolni, hanem az ingatlanirodák százezres-milliós közvetítési díjával is. Hát akkor legyen.

Három nappal ezelőtt néztük meg az első házat, az ott megjelent ingatlanosnak megemlítettük a zuglói lakást, amit szeretnénk eladni, fel is ajánlotta a segítségét. Elküldtük neki a pontos adatokat, fényképeket, azt mondta, jelentkezik. Azóta sem keresett. Alaphangon is egymillió lenne a közvetítési díj. Ez túl kevés, vagy csak sikerült kifognunk egy link közvetítőt?

A mai nap amúgy telefonálgatással telt. Az egyik közvetítő dél körül megígérte, hogy visszahív, mert hirtelen nem tudta, melyik ingatlanról van szó – azóta is hiába várom a hívását. A másik ingatlanos fel sem vette. Akkor hogy is van ez a százezrekért időspórolás ideológiával?!